A szerencsejáték fellegvára – Mennyiből élhetünk Makaóban?

Home >> Blog >> Mennyibe kerül egy hónap Makaóban?

Külföldre utazni mindig üdítő élmény. Akár az első repülés adta izgalom – nekem a lounge-ban szükségem volt két üveg pezsgőre, mielőtt felszálltam arra a vasmadárra -, az idegen kultúrák megismerése, új emberekkel való találkozás… Felemelő érzés mindegyik, így visszagondolva. Nem olyan sok helyet jártam be életemben, de vannak igazán emlékezetes kirándulások. Talán a madridi kalandomról egyszer mesélni fogok, mert témába (is) vág.

Merthogy ott, Madridban én összekötöttem a kellemeset a hasznossal és bizony a kaszinókat is meglátogattam. Most képzeljétek el, hogy ugyanezt megteszitek, de a világ legjobban pörgő kaszinó-városában: Makaóban.

Kitérünk arra, mennyibe kerül ott az élet, mire lehet számítani, ha már a Cotai Streeten sétálgatunk. És persze beugorhatunk a köré épült 38 kaszinó egyikébe.

Makaó rövid története

Makaóról már párszor írtam, úgyhogy most csak dióhéjban foglaljuk össze ezt a négy évezredes történelmet:

Szent Pál-KatedrálisMakaó Kína két, különleges autonóm régiójának egyike. Az első települések Kr. e. 4000 körül jöttek létre, az igazi fejlődés azonban a 16. századra tehető, ekkor vált portugál gyarmattá a hely. Gyorsan növekedett és stratégiai ponttá vált, kikötőjének köszönhetően.

1974-ig volt portugál fennhatóság alatt, majd a portugál szegfűs forradalom után elhagyták Makaót a portugálok. 1999-ben a területet hivatalosan is visszaadták Kínának. A mai napig azonban érezhető a portugál kultúra, mind az ételek, mind az épületek terén. Például az utcatáblák is portugál nyelvűek.

Az évszázados nyugati hatás miatt Makaót egy nyüzsgő olvasztótégelynek tartják. A kaszinóipar a 2000-es évek elején lendült fel, ekkor jelentek meg a külföldi befektetők, akik a gazdasági fejlődés korát hozták létre a régióban. Ha minden igaz, az egy főre jutó jövedelem már itt a második legmagasabb.

A kaszinók Makaóban

A makaói államkincstár dugig van. Az idegenforgalmi szektor ugyanis zsákszámra tölti bele a pénzt, ennek jó része pedig a kaszinók miatt van. A jelenleg működő 38 kaszinó hétszer annyi profitot termel, mint Las Vegas. Emellett gazdag történelmi helyszíneivel is vonzza az embereket. Olyan helyekkel, amik az UNESCO Világörökség részét képezik.

A megélhetési költségek

Természetesen, a népszerűségének és kaszinóinak köszönhetően nem ez a világ legolcsóbb helye. Összességében nem annyira drága, de ázsiai viszonylatban bizony kiemelkedik. Soroljuk fel a legfontosabbakat és a legegyszerűbb példákon keresztül nagyjából képbe kerülhetünk:

Ebéd egy átlagos színvonalú étteremben: 2.000 Ft

Sör: 900 Ft

Kávé: 1.200 Ft

Egy doboz cigaretta: 2.100 Ft

Tömegközlekedési bérlet: 10.300 Ft

Edzőtermi bérlet: 35.000 Ft

1 hálószobás apartman a központban: 370.000 Ft

1 hálószobás apartman a központon kívül: 300.000 Ft

Havi nettó fizetés átlagosan: 690.000 Ft

Ebből azért látszik, hogy egy átlagfizetésből annyira nem könnyű kijönni, de azért itt is van lehetőség előbbre lépni a szamárlétrán. De hogy a kezdet kezdetén nagyon nehéz dolga van annak, aki egy esetleges költözésben gondolkozik.

Tippek és trükkök

Ha úgy döntenél, hogy meglátogatod Makaót, akad itt pár tipp számodra, amellyel egy kicsit spórolhatsz és több juthat a játékra vagy a nevezetességek meglátogatására.

Nem feltétlenül szükséges a Cotai Street környékén lakást, hotelt keresni. A városközpont egyértelműen drágább, viszont Makaó közbiztonsága remek, így a külső területeket is bátran ajánlom. Ezzel a húzással már egy halom pénzt megspórolhatunk.

Makaói konyhaÉtkezz helyben! A fantasztikus 5 csillagos éttermek is kipróbálhatók, ha futja rá az embernek, de ha igazán el akarsz keveredni a helyi lakossággal, akkor az összes kis kifőzdét, helyi kis éttermet látogasd meg! Az ételek nagyon finomak, ehetsz olyat, amit máshol nem biztos, hogy van szerencséd kipróbálni. Ezzel még több tapasztalatot szerzel, még több élményt, ráadásul a pénztárcád sem sínyli meg annyira a dolgot. És így több marad játékra…

És a legfontosabb, amely viszont nem csak egy makaói kirándulásra vonatkozik. Mindig mértékkel játssz! Szabj egy határt, ami után muszáj megállnod, hiszen ha becsődölsz egy idegen országban, az nagyon félelmetes tud lenni, nem igaz? Ugyanez vonatkozik a vásárlásra, tudni kell néha megálljt parancsolni magunknak!

Makaó egy olyan hely, amit egyszer az életben mindenkinek látnia kell, akit vonz a távoli kultúra és a szerencsejáték. Én is tervezem, hogy egy nap eljutok ide, mindenképp szeretném magam kipróbálni itt. Aztán ki tudja…

Ha ez egyszer összejön, mindenképp írok majd a tapasztalataimról!

Remélem, élveztétek a mai cikket is, hamarosan ismét írok!

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére