Menu

Az eSport története – Az elejétől, napjainkig

Főoldal >> Blog >> Az esport fejlődése az 50-es évektől, napjainkig

A mára már milliárd dolláros iparággá vált eSport egykor úgy indult, hogy a baráti táraságok kis összejöveteleiken videojátékokkal kerestek pénzt. Aztán megjelentek a játékok a képernyőn, és továbbra is, nap mint nap szórakoztattak minket. A játékosok fogadtak egymás ellen, hogy meghatározzák a győztest, illetve a veszteseket. Ki gondolta volna, hogy a videojátékokat profi szinten és szponzoráltan lehet játszani? Az eSport egyre csak növekszik, és népszerűségét már az is jelzi, hogy egyes tévétársaságok harcolnak a közvetítési jogokért. De hol és hogyan kezdődött az egész?

50-es évek – A kezdetek

tennis for two

Az eSport, azaz a számítógépes versenyjátékok története 1952-ig nyúlik vissza. Az egész Alexander Douglas cambridge-i tudós kutatásával kezdődött. Douglas az ember-számítógép interakcióval kapcsolatos elképzelésén dolgozott. Douglas volt az első, aki egy társasjátékot, számítógépes játékként valósított meg, ami talán az első lépés volt az esport történetében. Az általa használt játék a Tic-Tac-Toe vagy más néven XOX volt.

Az emberek először a számítógép ellen kezdtek játszani, de 1958-ban Higinbothan, az Instrumentation igazgatója bemutatta az első többjátékos játékot, a Tennis for Two-t. Ez volt az első játék, mely lehetővé tette két emberi játékos egymás elleni versenyét, így nagy lökést adva az esport fejlődésének. Emlékszel még a joystickra? A teniszt, kettesben kipróbálni vágyó játékosok ilyen korai eszközöket használtak, ezek tették lehetővé a labda elütését, valamint a röppálya beállítását. Sokan azt mondják, hogy ez a cím volt az eSport történetének kezdete.

60-as évek – Az első verseny az eSport történetében

A tudósok és mérnökök nem álltak meg a tenisznél és a XOX-nál. Néhány év múlva egy teljesen, számítógép által vezérelt, vadonatúj projekt kelt életre. 1962-ben Steve Russell informatikus és kollégái létrehozták a Spacewar nevű játékot. A játékot, az MIT Tech Model Railroad Clubban keltették életre egy PDP-10-es számítógépen.

Két résztvevő játszik egymás ellen egy űrhajóval. A hajó már korlátozott lőszer-, és üzemanyagkészlettel rendelkezik. A gravitáció ellen kell küzdeniük. Bármennyire is egyszerűnek hangzik, ezzel a játékkal az eSport történetének első, hivatalos versenyét alakították ki. Ezt 1972 október közepén rendezte meg a Stanford Egyetem Mesterséges Intelligencia Laboratóriuma. Intergalaktikus űrháborús olimpiának nevezték el. A versenyen 24 játékos vett részt. A nyeremény egy éves előfizetés volt a Rolling Stones magazinra. Ha ezt az első díjat összehasonlítjuk a mai milliárd dolláros üzlettel, rádöbbenünk, hogy mekkora léptékben fejlődött az esport a kezdetektől, napjainkig.

70-es évek – Játéktermek és otthoni konzolok

1972-ben jelent meg az első televízióhoz csatlakoztatott játékkonzol. Ez volt a Magnavox Odyssey, mely már lehetővé tette a tömeges játéklehetőséget. Az ezt követő időszak az eSport történetének következő mérföldköve volt. A játéktermekben berobbant és hatalmas sikert aratott a Pong és általa a lakosság még szélesebb köre szembesülhetett a játékipar legújabb vívmányaival. A játék verseny faktorát az újonnan megjelenő high score lista jelentette. Ezt a lehetőséget 1976-tól az első automatákba is beépítették.

Néhány évvel később, 1979-ben jelent meg az Asteroids és a Starfire. Ezek voltak az első olyan címek, amelyek embereket tettek halhatatlanná a high score listák segítségével. Az Atari folytatta a fejlődést és a szórakoztatást Space Invaders nevű játékával. Érdekesség, hogy a Space Invaders bajnokság 1980-ban több mint 10.000 versenyzőt hozott. A nyeremény az Asteroids egy változata volt, és a győztes William Heineman lett.

80-as évek – Az első német klán

Minden 1982-ben kezdődött Németországban Armin Stürmer által. Ő alapította az Atari VCS Bundesligát. Az esemény hamarosan felkeltette az Atari Németroszág érdeklődését, miután a taglétszám nagyon gyorsan növekedett és hatalmas volt az érdeklődés. A ligában klubok versenyeztek egymással. Négy fordulóban különböző játékokat játszottak, meghatározott szabályok szerint. Minden játékosnak a lehető legtöbb pontot kellett szereznie 15 vagy 30 perces időkorláton belül. A bajnokot mindig év végén határozták meg. Aztán miután az Atari hátat fordított az eseménynek, az eSport búcsút intett a Bundesligának.

90-es évek – A jobb technológia

super mario

Az 1990-es évek a Nintendo évei voltak. Az eSport történelmében is nyomot hagytak, miután megszervezték a Nintendo világbajnokságot az Egyesült Államokban. Három korcsoportban rendeztek versenyeket, ahol a játékosok a Super Mario, a Tetris és a Red Racer játékokban bizonyíthattak, a győztesek pedig egy arany Nintendo konzolt kaptak.

1994-ben az amerikai GamePro magazin és a Blockbuster Video világbajnokságot szervezett a Super Nintendo és a Sega Mega Drive konzolokon. A fő játékok a Virtua Racing és a Sonic the Hedgehog voltak.

A világ fejlődésével hamar kiderült, hogy a játékokat PC-ken és azok hálózatba kötésével is lehet játszani. Az emberek megengedhették maguknak a komoly gépeket, és a 90-es évek közepén megtörtént az első LAN-alapú parti. Az eSport bekúszott a háztartásokba, így a játékosoknak el sem kellett hagyni otthonukat. A technológia fejlődése könnyű és izgalmas kalanddá tette az otthonról történő játékot.

Az eSport történetének mintegy 70 évében, a számítógépes játékok világszerte elterjedtek, mára már változatos versenyeken, és óriási díjakért lehet versenybe szállni. A játékosok évről évre egyre többen és többen vannak. A technológia fejlődése oda vezetett, hogy ez a több milliárdos piac napjainkban a befektetők egyik fő célpontjává vált.

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére