Menu

Makaó – Történelme, felemelkedése: Egy kis összefoglaló

Főoldal >> Blog >> Makaó, a kelet Monte Carlója

Két nappal ezelőtt foglalkoztunk a világ legnyereségesebb kaszinóival. Ezeknek a többsége Makaóban található, egy apró ázsiai városban, amely átvette Las Vegastól a szerencsejáték fővárosa címet. Tartsatok velem és vessük bele magunkat Makaó múltjába és jelenébe.

Makaó története

Menjünk vissza egy kicsit az időben, ismerjük meg ezt a különleges várost, amelyről manapság már mindenkinek a rulett, a póker, a nyerőgépek és a csillogás fővárosa.

Makaó közel hatezer éves múlttal rendelkezik, manapság a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területének minősül. A Csin, Han és Hong dinasztia idején a prefektúrák joghatósága alatt állt, aztán 1557-ben portugál gyarmattá vált, de továbbra is a kínaiak uralták a területet, a portugálok pedig kereskedelmi központnak használták a várost jó pénzért, a kínai selyem exportálásának egyik fő bázisa volt.

A 442 éves portugál uralom, a hollandok támadásait és a „bezárt korszak” után a város újra teljes mértékben kínai fennhatóság alá került, azóta pedig folyamatosan fejlődik.

Makaó kultúrája

Természetesen a portugál uralom nyomott hagyott Makaón, így a hagyományos kínai kultúra kerül ötvözésre a portugál építészettel és szokásokkal. Emiatt (is) rengeteg turistát vonz Makaó, a félszigeten számos történelmi épület áll a mai napig, a Szent Pál-székesegyház romjait 2005-ben a világörökség részének nyilvánította az UNESCO.

Rengeteg fesztivál és érdekes esemény tarkítja a mindennapokat, amelyek persze nem csak a helyieket, de a turistákat is mágnesként vonzzák. Főként Hongkongból, Tajvanról és Japánból érkeznek a „kelet Monte Carlojába”.

A mai Makaó

Ahogy már említettem, Makaó gazdasága a leggazdagabbak között van a világon. A félszigetet nem csak úgy ismerik, mint egy egzotikus mixet, hanem a távol-keleti szerencsejáték ékköveként is. Az egész város pedig egy olyan elegyet biztosít az embereknek, hogy soha ne akarjanak távozni innen.

A szerencsejáték

A makaói gazdaság elsősorban a kulturális és a szerencsejáték-turizmusra épül. Egy 2011-es statisztika szerint a makaóiak több mint 52%-a dolgozik a vendéglátó-iparban, ami azért ha belegondolunk egészen félelmetes szám. Több mint 40 kaszinóról beszélünk, melyek olyan szintű luxust garantálnak, amit álmunkban sem hittünk volna. Szükség is van a munkaerőre, a város évente nagyjából 7-8 millió turistát fogad.

A makaói szerencsejátékot 1844-ben legalizálták, de azóta nagyon sok változás történt. A kaszinók mellett pedig ott vannak még a lóverseny pályák, amelyek szintúgy nagy népszerűségnek örvendenek, főleg a keleti turisták számára.

Látványosságok Makaóban

Vegyük sorra, mit érdemes megnézni, ha egyszer ellátogatnánk erre a fantasztikus helyre. Mivel mi egy kaszinókkal foglalkozó oldal vagyunk, kutya kötelességem előbb azokkal a helyekkel kezdeni, ahol megtömhetjük a zsebünket. Lesz egy kis átfedés az előző cikkel, hiszen ott a legnyereségesebb kaszinókat vettük sorra, és ezeknek jó része itt található.

A Venetian Casino

Venetian Casino

Ez a múltkori szórásból kimaradt, így vele kezdünk. A Las Vegasban is megtalálható Venetian mintájára építették, összesen 980.000 négyzetméteren helyezkedik el, ebből 51.000 négyzetméteren van lehetőség játszania a játékosokkal. Megszokhattuk, hogy egy ilyen létesítmény nem csak a kaszinóról szól, így természetesen itt is megtalálhatók olyan egyéb szórakozási lehetőségek, amelyekkel még tökéletesebb élményt kapunk. Kicsit belemegyek a részletekbe, hogy lássátok: Nem a levegőbe beszélek. Több mint 300 üzlet, 30 étterem (még Michelin-csillagos is van köztük!), kültéri medence, és egy tetőtéri golfpálya.

A Wynn Palace-t, a Grand Lisboát már az előző cikkemben fejtegettük, a másik híresebb kaszinóik a Morpheus és az MGM Cotai.

Aki kulturálisan szeretne feltöltődni, annak sem kell csalódnia a városban, rengeteg látnivaló, történelmi helyszín színesíti Makaót. Itt van többek között a világ legnagyobb vízishowja, a Macau Tower (amelynek tetején egy forgó étterem található) tetejéről bungee jumping lehetőség vár bennünket. Kapaszkodjatok, 233 méterről csinálhatunk egy Assassin’s Creed-féle leap of faith-et, persze itt nem egy rakás avar vagy szalma vár minket, a kötél megfog…

Szent Pál-székesegyház

A Szent Pál-székesegyházat felületesen megemlítettem, de megér egy misét ez a romos épület. Konkrétan ezt a helyet tekintik Makaó egyik jelképének, annyira jellegzetes és különleges. Azt kell tudni róla, hogy az 1600-as évek elején, illetve az 1800-as évek közepén is leégett. Az első tűzvészt követően újra felépítették, de… Nem húzta sokáig.

Tudni kell, hogy egy keresztény templomról beszélünk, melynek renoválását két japán származású, de keresztény férfi csinálta. Az egyik dombormű, amelyet a tűz megkímélt Szűz Máriát ábrázolja, ahogy egy hétfejű szörnyön áll.

És ha már történelmi helyszínek: Ma már csak múzeumként üzemel az az erőd, amely megvédte a várost a holland támadásokkal szemben. Esélytelenként indultak a csatának, de egy szerencsés lövésnek köszönhetően eltalálták a hollandok fegyvereit hordozó hajót, amely elsüllyedt, így a készletük odaveszett. Innen pedig nem nehéz kitalálni, megfordították a csata kimenetelét.

Az A-Ma Templom szintúgy a legnépszerűbb látnivalók között szerepel. Állítólag a város innen kapta a nevét. A-Ma istennő egy viharba került dzsunka legénységét mentette meg, akik hálából felépítették a félszigeten ezt a templomot és A-Ma Gaónak, azaz A-Ma öblének nevezték el.

Tudjátok, még rengeteget lehetne írni az itteni helyekről, legyen szó a fényűző kaszinóktól kezdve a történelmi helyszínekig. Talán még vissza is térek egy második cikkel, mert ez a hely tényleg minden képzeletet felülmúl.

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére