Menu

Összeesküvés elméletek a sportban I. rész

Főoldal >> Blog >> Igazság vagy összeesküvés elmélet

Az emberek mindig, mindenre próbálnak magyarázatot adni, még azokra a dolgokra is melyeket nem értenek teljesen. Így működik az ember. Muszáj mindenre magyarázatot találnunk, és ez az az emberi szokás, ami az összeesküvés-elméletek megszületéséhez vezet. Rengeteg ütötte fel a fejét már belőlük, és ha hiszitek, ha nem, a sportvilágot is érintik. Összeszedtünk most nektek párat a leghíresebbek és a legviccesebbek közül. Hogy még érdekesebbé és átláthatóbbá tegyük a dolgot, ezeket az elméleteket sportágakra bontottuk. Lesz itt szó fociról, UFC/MMA-ról, kosárlabdáról és jégkorongról, valamint érintünk hírességek körül keringő pletykákat, elméleteket is. Készüljetek fel, és számítsatok a váratlan fordulatokra.

Összeesküvés elméletek a sportban – Futball

VB

A labdarúgás a leghíresebb és legelterjedtebb játék az egész világon. Vannak országok, ahol az emberek jobban tisztelik a focit, mint Istent. Igen, sajnos így van, manapság a labdarúgás sok férfi és nő személyes vallásává vált, akik minden esemény mögött sejtenek valami hátsó szándékot. Nézzük meg most a 3 legjobbat.

Argentína 1990-es Világbajnokság – A „szentelt” víz esete

Ez a történet összeesküvés-elméletként indult, de azóta már maga Diego Maradona is elismerte ennek tényszerűségét. Igen, sajnos ez az eset konkrétan megtörtént. Történt ugyanis, hogy a legjobb 8 közé jutásért vívott harcban Argentina – Brazília mérkőzést játszottak, ahol a Mradonát felügyelő játékos szerepét a kiváló védő, Claudio Leal, vagy másnéven Branco látta el. A brazilok, nagy meglepetésre egy góllal kikaptak, és a meccs után Branco azzal kezdte vádolni az argentín csapatot, hogy bedrogozták. A védő azt állította, hogy a meccs alatt egy férfi, aki az argentín csapathoz tartozott, adott neki egy üveg vizet, és ettől ő elszédült, de senki nem hitt neki. Tizenöt évvel később a FIFA újravizsgálta az ügyet, és Maradona elismerte, hogy az a palack víz, nyugtatót tartalmazott. Az Argentin Labdarúgó Szövetség mégsem volt hajlandó elismerni, hogy bármit is tudott volna az esetről.

1998-as VB / Brazil – Francia döntő

Az 1998-as Világbajnokságra összejött a brazil – francia döntő, mely több szempontból is érdekes és izgalmas volt. Egyrészt, akkoriban ők voltak a világ két legjobb válogatottja, másrészt az 1997-es aranylabdás Ronaldo Luis Nazario de Lima, és az 1998-as aranylabdás Zinadine Zidane néztek farkasszemet egymással. Az év egyik legjobb mérkőzésének igérkezett a találkozó. Brazílián hatalmas nyomás volt, hiszen ők nyerték 1994-ben a világbajnokságot, és meg kellett volna védeniük a világbajnoki címet. Eközben a brazil csapatban a leghíresebb és legügyesebb játékos a pályán Ronaldo volt, így minden reményüket hozzá fűzték.

Néhány órával a mérkőzés előtt azonban, Ronaldo légzési nehézségekre panaszkodott, és összeesett. Az egész csapat nagyon megrémült, a játékost azonnal kórházba szállítatták, és csak 40 perccel a meccs kezdete előtt tért vissza a csapathoz. Az orvosok kijelentették, hogy jól van, a rohamról semmit nem mondtak, és engedélyezték a játékot.

Viszont a döntő első perceiben már látszott, hogy nincs jól. Dekoncentrált volt, lassú és hanyag. A meccset a franciák nyerték, a csalódottság brazil részről pedig óriási volt. Az orvosok később úgy vélték, hogy ez az állapot a sportsérülések kezelésére, folyamatosan szedett tabletták mellékhatása volt, de a rohamra nem tudtak magyarázatot adni. De miért engedték játszani, miért mondták, hogy jól van?

Nos, a gyanú, illetve a pletykák szerint ehhez a Nike cégnek van köze. Akkoriban ugyanis milliókat fektettek be a Ronaldóval kapcsolatos reklámokba és hirdetésekbe, ezért valószínűsíthető, hogy szerződésbontással fenyegették, ha nem játszik a döntőben. Sajnos tény, hogy akkor is és most is, a tv-s és internetes reklámokból származó gigabevételek mozgatják ezt a sportot az egész világon.

Mussolini és az 1934-es olasz világbajnokság

1934-ben a Világbajnokságot Olaszországban rendezték meg, a fasiszta elképzeléseiről ismert Benito Mussolini vezetése alatt. Akkoriban a propaganda és a nemzeti kincsek vitték előre a népeket e fejlődésben. Mussolini tudta, hogy a sport az, ami magabiztosabbá és büszkébbé teheti a nemzetet. Ezért döntött úgy, hogy politikai játszmáiban eszközként használja.

Tudta, hogy ha Olaszország megnyeri a világbajnokságot, az felemeli a nemzeti szellemet, ezért 1930-tól, közvetlenül az előző VB befejezése után, elkezdett focistákat vásárolni, leginkább a dél-amerikai országokból, például Argentínából és Uruguayból, mert ők nyújtották a legjobb teljesítményt az előző tornákon. Ki kell emelnünk Luis Felipe Monti esetét, akinek állítólag Mussolini számos halálos fenyegetést is küldött, mire beleegyezett, hogy Olaszországban játsszon, és nem mellékesen ezzel ő volt a történelem első olyan focistája, aki két országért is küzdött a pályán. 1934-ben Olaszország nyerte a világbajnokságot, tehát Mussolini megkapta, amit akart.

Összeesküvés elméletek a sportban – UFC/MMA

MMA

Az MMA egy viszonylag új sportág, amely egy véres és ellenőrizetlen sportként indult, és amelyben csak a legkeményebbek maradtak életben. Az évek során a játék jelentősen fejlődött, és valódi sportággá vált, világos, jól meghatározott szabályokkal. Története alatt rengeteg merész akciónak és cselszövésnek lehettünk tanúi, melyek közül most összeszedtünk párat.

Súlykülönbségek, azaz a Nick Diaz és George St. Pierre meccs

Ez a botrány a UFC 158-on történt, ahol a bizottságot, a kormány képviselőit és még sokakat vádoltak meg a súlymérleg manipulálásával. Ez a Nick Diaz és George St. Pierre közötti főmérkőzés után került reflektorfénybe. Nick Diaz nyilvánosságra hozott egy videót, ahogyan egy UFC-vezető elmagyarázza, hogy a tizedeket lefelé kerekítik, és lehetséges, hogy George túlsúlyos volt erre a mérkőzésre.

A legrosszabb, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy ez a bevett gyakorlat, és emiatt Diaz még hivatalos panaszt is tett a bizottság ellen. Amikor megkérdezték George Pierre-t, hogy mennyivel mérlegelt, azt mondta, hogy nem emlékszik rá, de 0,4-gyel lehetett a határérték felett. Mindezek után egyiket sem sikerült valós tényekkel bizonyítani, így a mai napig nem tudjuk, hogy mely versenyzők tudták kihasználni ezt a rendszert.

Egyelőre elég lesz ennyi, de higgyétek el, maradt még. A következő cikkben folytatjuk és egyelőre maradunk az MMA történeteknél.

Hunor Ozsvát

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére