Póker 101 – Hét hasznos tanács kezdőknek

Home >> Blog >> Kisokos a kezdő pókereseknek

Pókerezni jó. Ebben azt hiszem mindannyian egyetérthetünk. Azonban más az, amikor pár sör mellett a barátaiddal játszol, más az, amikor csak poénból, kikapcsolódás gyanánt beülsz egy sit & go-ra este meló után, és más az, amikor tudatosan fejlődsz és építed magad annak érdekében, hogy a póker több lehessen egyszerű hobbinál. Hiszed vagy sem, manapság nagyon sokan élnek ebből a játékból, ami az én olvasatomban nem is igazán számít szerencsejátéknak. Persze, benne van a szerencse faktor, de itt inkább az elméleti tudás számít, amit aztán a gyakorlatba is át tud ültetni valaki. Mert nem elég töviről-hegyire ismerni a szabályokat, vagy tudni, hogy épp most mit kellene csinálni, ha aztán az asztalnál mégsem úgy teszünk. A mai anyag célja tehát nem a pókertudásod pallérozása, hanem az elmédé.

1.: Határozd meg, mi az, ami motivál

MotivációSzeretek példálózni az egyik barátommal, aki már akkor pókerezett profi szinten, mielőtt én megismerkedtem volna ezzel az egész szerencsejáték-iparággal. Akkor azt gondoltam, hogy leginkább szerencsés, és bele sem gondoltam, mennyi munkát rakott bele annak érdekében, hogy ez a tudás az asztalok mellett profitot hozzon számára. Ennek már több mint tíz éve. Nem sok változott azóta, ő még mindig pókerezik, én viszont ennyi év tapasztalatával a hátam mögött már teljesen máshogy látom az ő munkáját.

És itt jön az első pont. A motiváció. Ő még tizenakárhány év után is ugyanolyan motivált, mint az első napon. Tudja, hová tart, és mit szeretne elérni. Amennyiben nem tudod, miért akarsz belevágni a pókerbe, akkor ne is vágj bele, mert előbb vagy utóbb úgyis vesztesen jössz ki belőle.

Persze, nagyon motiváló dolog, hogy a saját főnököd vagy, hogy nem mondják meg azt, mikor és mit csinálj, de sokan csak ennyit látnak ebben az egészben. Főleg azok – és erre is több példa van a közvetlen környezetemből -, akik egy nagy multiban dolgoztak, és még azt is meghatározták nekik, mikor mehetnek ki a mosdóba.

Vannak olyan kérdések, amik segíthetnek eldönteni, hogy a pókert szánta-e neked a sors. Ezek idővel változhatnak, így ne ess kétségbe, ha úgy válaszolsz, ami szerinted nem helyes.

– Miért gondolod, hogy a póker a legjobb alternatíva?

– Szenvedélyed a játék? Vagy csak pénzt akarsz keresni?

– Van elég időd a tanulásra, a játékra?

– Mi a célod ezzel az egésszel?

Manapság rengeteg olyan munka létezik, ami kevesebb energiabefektetéssel jár, mégis jól meg lehet élni belőle, így, ha csak és kizárólag a pénz motivál, akkor az egészet hagyd a francba.

2.: Élvezd a játékot, és ne érezd kényszernek

Sokan gondolják úgy, hogy minél többet ülnek az asztal, vagy a számítógép előtt annál jobb játékossá válnak. Ez pedig tévedés. A fejlődés kulcsa az asztalnál játszott kezek vizsgálatából áll, a stratégia átrágásáról – akár egyedül, akár barátokkal vagy az edzővel.

Ez lesz a fő tényezője annak, hogy kiből milyen játékos válik. Igen, a játék maga is elengedhetetlen természetesen, vezetni sem úgy tanulsz meg, hogy elolvasod a vezetéselmélet könyvet, amit a kezedbe nyomnak, kell a gyakorlat is, hogy tapasztalatokat gyűjthessünk. De az, hogy megértsd pontosan, hogy korábban mi történt veled játék közben sokkal fontosabb, minthogy hulla fáradtan még letolj egy félórás cashgame-et vagy egy sit & go-t.

Jobb egy négyórás játék teljes koncentrációval, mint egy nyolcórás, aminek jó részében oda sem tudunk már figyelni. Amennyiben nincs kedved, fáradt vagy, fáj valamid vagy csak érzed, hogy hamar elkalandozol, azonnal hagyd abba a játékot, többet ártasz vele, mint hiszed.

Így gyorsabban is fogsz tudni fejlődni, tudsz tanulni a saját hibáidból és ezáltal elkerülheted, hogy kétszer ne lépj ugyanabba a…

3.: Kontrolláld az érzelmeid!

Kontrolláld az érzelmeid!Számomra az egyik legnehezebb feladat mindig az volt a póker közben higgadt tudjak maradni. Többek között ez az oka, hogy én meg sem próbálkoztam a profi karrierről. Profi karrier alatt pedig szimplán azt értem, hogy nem ebből élek elsősorban. Szívesen ülök le játszani a mai napig barátokkal vagy szórakozásképp, kikapcsolódásként, de be kell látnom, hogy hidegvérem nélkül csak bukni fogok az asztalnál.

Valaki képes arra, hogy megtanulja irányítani az érzelmeit, én nem az a fickó vagyok.

Aki igazán profi, az nem idegeskedik egy rossz kéz vagy egy balszerencsés river miatt, hanem objektíven végig gondolja, hogy mi és miért alakult így, majd megy tovább. Negatív érzelmek nélkül. Ha ez nem megy, akkor a következő döntéseinket elhomályosíthatja a még korábbi sérelem.

A múlt eseményei semmilyen módon nem befolyásolják a jövőt, pedig sok játékos ebben hisz. Sőt, nem csak a pókerasztalnál, hanem az életben is ez a gondolkodásmód jellemzi őket. Hát, ez egy óriási hülyeség, már bocsánat.

Mindig a cél lebegjen a szemed előtt, és ne hagyd, hogy egy rövid távon sikertelen időszak befolyással legyen a céljaidra.

4.: Gondold át a döntéseid

Ez kicsit hasonlít az előző pontra abból a szempontból, hogy az érzelmeink gyakran befolyásolják a döntéseinket az asztalnál. Meg mindenhol máshol. Utána már egyből tudjuk, hogy hibáztunk, de akkor már mindegy. Nem hajt a tatár, nyugodtan gondolj végig minden eshetőséget.

Mérd fel a különböző eshetőségeket, és ha kell, ülj rajta és gondolkozz. Ne légy az, aki a hiba után kapásból a sorsot, a másikat hibáztatja a saját hibás döntése miatt. Az… Nem túl elegáns.

5.: Megfelelő bankroll menedzsment

Ez az a hiba, amit a legtöbb kezdő elkövet. Mármint, hogy nem kezelik megfelelően a pénzüket, és így hamar lenullázódnak. Ez pedig egy olyan lefelé tartó spirál kezdete lehet, ami már megint egy másik téma, és párszor már beszéltünk is róla itt a blogon.

Amennyiben profi szinten szeretnél játszani, amennyiben ebből akarsz megélni, akkor fontos szem előtt tartanod, hogy mennyire nyújtózkodhatsz a takaró alatt. Ha nehéz betartani a szabályokat, akkor egyrészt fejleszd magad ez ügyben is, másrészt vannak apró trükkök, amik segíthetnek:

Tartsd elkülönítve a pókerre szánt pénzt a többitől. Sokkal könnyebb lesz irányítani magad, mert tudod, hogy ennyi pénz áll rendelkezésedre.

Amennyiben egy nagyobb összeget nyertél, akkor se vedd fel az egészet és kezdd el ész nélkül költeni. Ha bent tartod, akkor szintet léphetsz, feljebb mehetsz, hogy még több pénzt keress. Ha nem teszed, akkor megrekedsz egy szinten, ami egyrészt a fejlődésed gátolja, másrészt a pénztárcád vastagodását…

Legalább félévnyi tartalék legyen nálad, mert lehetsz te akármennyire ügyes, néha benne van a pakliban egy nagyobb bukó. Annak ellenére, hogy mindent a megfelelő módon csináltál. Innen újra fel kell építened magad és a bankrollod, ehhez pedig nem árt, ha van tartalékod. Főleg, ha már tényleg ez a fő bevételi forrásod…

6.: Kövesd nyomon az eredményeid

Online játék esetén nagyon egyszerű ezt megtenni, és mindenképp szükséges is, ha szeretnénk jobbak és jobbak lenni. Vannak különböző szoftverek, amik segítenek ebben, összegyűjtik és elemzik azokat a kezeket, amiket megjátszottunk, és még az ellenfelet is feltérképezik helyettünk. Azonban élő póker esetén már kicsit más a dolog, ott a szoftverünkkel nem megyünk semmire. Persze, akkor sem vagy elveszve, de mindenképp több erőfeszítésbe kerül…

7.: Tanulás, tanulás, tanulás

A végére hagytam, mert ez a legfontosabb. Sosem ülhetsz a babérjaidon, sosem gondolhatod, hogy eleget tudsz már. Nem, folyamatosan képezned kell magad. A póker nagyjai közül senki sem gondolta magáról azt, hogy már mindent tud. Te sem tudsz mindent, és el kell, hogy keserítselek: Sosem fogsz mindent tudni. Amennyiben abbahagyod saját magad képzését, úgy a vetélytársaid előbb-utóbb utolérnek, sőt meg is előznek.

Próbáld meg azt, hogy a játékot követően legalább napi egy órát szánsz arra, hogy átnézd a teljesítményed. Az is hasznos lehet, ha különböző oktatóvideókat nézel. Igazából mindegy, hogyan, de sose ülj a babérjaidon.

Ezek hát azok a tanácsok, amit mindenképp szem előtt kell tartani, mielőtt belevágnánk. Remélem, hogy ezeket a pontokat te is hasznosítani tudod a közeljövőben!

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére