Menu

Pókerarcok – A Vadnyugat legjobbjai

Főoldal >> Blog >> A Vadnyugat legjobb kártyásai

Nem is olyan régen már szó esett a Vadnyugatról, de annyira nem merültünk bele. Ez a mostani cikk sem fogja lefedni az akkor történteket, sőt most igazából csak a korszak legjobb játékosaira fókuszálunk. Ugyanis akkor is voltak olyan emberek szerte a vidéken, akiktől rettegtek a népek. És igen, többségük a fegyverrel is olyan jól bánt, mint a kártyával. Kilenc olyan ember következik, akik maradandót alkottak egy olyan világban, ahol ez nem volt egyszerű.

1.: Alice Ivers

A köztudatba Poker Alice-ként vonult be, nem ok nélkül. Az angliai Devonban született, de családjával együtt Amerikába, Virginiába költözött, mikor fiatal volt. Pár év múlva ismerte meg első férjét, aki megtanította pókerezni. A férfit később megölték, Alice pedig nehéz anyagi helyzetben volt. Próbálkozott különböző munkákkal, de egyik sem vált be, így a pókert egyre komolyabban és komolyabban vette. Egy olyan világban, ahol a férfiak uralkodtak nehéz volt érvényesülnie, de sikerrel járt. Sokan próbálták legyőzni, Alice azonban csak nyert és nyert. A póker mellett osztóként is dolgozott, így szép lassan anyagilag rendbe jött.

Dolgozott többek között annak a Bob Fordnak is, aki megölte a híres Jesse Jamest.

Alice még a börtönt is megjárta, 1913-ban ugyanis – immáron a saját szalonjában – megölt egy katonát, aki felháborodott amiatt, hogy a nő nem akarta kiszolgálni. Rövid időt töltött csak börtönben, de ezt követően még számtalanszor meggyűlt a baja a törvénnyel. 79 évesen hunyt el Rapid Cityben.

2.: Doc Holliday

Doc HollidayTisztes fogorvosból legendás pisztolyhős és szerencsejátékos. Röviden így lehetne összefoglalni Doc Holliday életét, aki közeli barátja volt a híres Wyatt Earpnek. Részt vett az USA egyik leghíresebb pisztolypárbaján, amelyet az Earp klán és szövetségeseik vívtak a Clanton És McLaury fiúk ellen. Az ütközetben többen meghaltak, és kivétel nélkül mindenki megsérült, kivéve Wyatt Earpöt.

Doc Holliday alig 36 évet élt meg. Tuberkulózisban szenvedett, és pontosan tudta, hogy a napjai meg vannak számlálva. Épp ezért úgy élt, ahogy azt jónak látta. Nem ismert félelmet sem az életben, sem pedig a szalonokban, ahol játszott. Egy ideig faro osztóként – álnéven – dolgozott, ezután ért Tombstone-ba. A híres lövöldözés után az Earpök és Doc Holliday is üldözötté vált, el is kellett hagyniuk a várost.

Végül egy hotelben, éjszaka érte a halál, a tuberkulózis győzött…

3.: Bat Masterson

Bat – vagyis Bartholomew William Barclay – Masterson is igazán kalandos életet tudhatott magáénak. A kanadai születésű Masterson fiatal felnőttként költözött a vadnyugatra, katonai felderítőként és újságíróként kereste a kenyerét. Na meg persze ismert pisztolyhős és szerencsejátékos is volt. Leginkább a fogadások hódították meg Mastersont, azon belül is a boksz.

Élete utolsó szakaszában elismert sportújságíró volt, egy saját klubbal, ahol boxmeccseket vívtak, és persze fogadni is lehetett.

4.: Soapy Smith

Róla terveztem külön is írni, de álljon itt egy kis összefoglaló a bandita életéről. Merthogy az volt, egy szélhámos, csaló bandita, aki rettegésben tartotta a vidéket. Gazdag család sarjaként látta meg a napvilágot, azonban a család később elszegényedett, így Georgiából Texasba költöztek. Jefferson – merthogy ez volt a becsületes neve – rossz társaságba keveredett, és hamar a környék legnagyobb banditái között emlegették. Városról városra járva verték át az embereket, majd gyorsan tovább is álltak. A repertoárba tartozott, hogy a jóhiszemű lakosságot szappanokkal verte át, innen a Soapy becenév.

Nagy szerencsejátékos volt, sok ellensége volt az átverések és a játék miatt, többször próbálták meg kioltani az életét. 1888-ban saját klubot nyitott Denverben, egy tipikus amerikai szalont. Volt ital, prostik és szerencsejáték. Négy évvel később be kellett zárnia, és Creede-be költözött. Folytatta ugyanezt a tevékenységét, végül Skagwaybe, Alaszkába költözött a bandájával, ahol az emberek aranylázban égtek. Az arany lett a végzete, egy párbajban ölték meg.

5.: Kitty LeRoy

Kitty LeRoy10 évesen már profi táncosnak mondhatta magát, 14 múlt, amikor különböző szalonokban lépett fel, hatalmas sikert aratva. Még nem töltötte be a 20. életévét, amikor már másodszor házasodott meg, később azonban felhagyott a tánccal, és férfiruhába öltözve faro osztónak állt. Maga sem vetette meg a játékot, képzett szerencsejátékosnak tartották.

Elég vad legendák születtek vele kapcsolatban, mint például, hogy második férjét elhagyta egy másik fickóért, akit aztán egy pisztolypárbajban lelőtt, de mielőtt a szerencsétlen férfi meghalt volna még megházasodtak…

Kitty LeRoynak aztán negyedszer is bekötötték a fejét – ezúttal egy dúsgazdag porosz -, ekkor viszont már saját bordélyát üzemeltette, ahol nem húzta ki magát a feladatok alól, nem csak a lányai, hanem ő is dolgozott.

Halálát ötödik házastársa, egy szerencsejátékos okozta. Samuel Curley rettenetesen féltékeny típus volt, Kitty pedig… Hát, ő meg nem túlságosan hűséges. Egy este Samuel lelőtte feleségét. A nő 27 évet élt.

6.: Dona Maria Gertrudes Barceló

Szintén egy hölgy, szintén egy olyan hölgy, aki nem túlságosan tisztelte a törvényt. Dona Maria Új-Mexikóban vált híressé, az ottani bányászoknak nyitott egy szalont (a szokásos mesterhármassal…), de a nő is mestere volt a kártyajátékoknak. Szerte Amerikában ismerték és félték, többek között azért, mert kapott egy csinos becenevet: A bűn királynője.

Santa Fében nyitotta leghíresebb szalonját, ahol mindennapjait töltötte. Prostituáltként, madamként, játékosként, csaposként. Egyszóval mindenesként.

Hatalmas vagyona volt, mikor 1852-ben meghalt. Olyan fényűző temetést szerveztek számára, amit akkoriban nőknek nem igazán szoktak.

7.: Eleanor Dumont

Folytassuk a hölgyekkel. Ez a hölgy a Madame Bajusz néven vált ismertté, és igen, azért mert bajszos volt. Ennek ellenére a férfiak gyönyörűnek tartották, Eleanor azonban egy férfival sem került közelebbi viszonyba, csak kihasználta őket. Blackjack játékosként híresült el, és természetesen ő is osztóként dolgozott. Meg madamként…

A kaliforniai aranyláz idején szalonja nagyon pörgött, azonban amikor a bányászok tovább álltak, neki sem volt maradása. Városról városra élt, sehol sem telepedett le, viszont folyamatosan játszott, hogy legyen miből élnie.

Végül Bodie-ban egy hiba következtében rengeteg pénzt veszített, és hatalmas adóssággal kellett szembenéznie. Nem tette meg, még aznap este megölte magát, a hírek szerint morfium-túladagolás volt a halál oka.

8.: Lottie Deno

Az utolsó hölgyemény a listánkon, és abszolút megérdemli, hogy itt legyen. Sokkal kevésbé ismert, mint bármelyik másik hölgy a listánkon, pedig tudását és bátorságát tekintve jobb volt, mint a többiek.

1865-ben ismerkedett meg későbbi férjével, a szintén szerencsejátékból élő Frank Thurmonddal. Miután a férfit gyilkossággal vádolták megszöktek és a környéket járva próbáltak boldogulni. Természetesen pókerből.

1880-ban összeházasodtak, letelepedtek, és maguk mögött hagyták korábbi életüket. Lottie és Frank példás életet éltek innentől, nagy segítséget nyújta közösségüknek. 1934-ben Charlotte Thurmondként temették el Új-Mexikóban.

9.: Wyatt Earp

Wyatt EarpJóbarátja már szerepelt a listán, most pedig a legendás Wyatt Earp következik, és vele is fejezzük be. Gondolkoztam, hogy esetleg Wild Bill Hickok is szerepet kapjon, de róla már külön cikkben foglalkoztam.

Wyatt Earp az O.K. Corrallnál levő lövöldözésről híresült el, de barátjához, Doc Hollidayhez hasonlóan ő is szeretett a pókerasztal mellett ülni. És játszani. Agresszív játékos volt, és miután távozniuk kellett Tombstone-ból elég pénzt szedett össze a pókernek köszönhetően, hogy saját istállót vásároljon San Fransiscoban. Letelepedett, visszavonult, és a legendás pisztolyhős szép kort megélve Los Angelesben hunyt el 1929-ben.

Remélem, hogy ezek a történelmi szerencsejátékosok titeket is úgy lázba hoztak, ahogy anno engem. Holnap ismét találkozunk!

Hunor Ozsvát

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére