Menu

Rejtélyes esetek a kaszinókban – I. rész

Főoldal >> Blog >> Eltűnések, gyilkosságok nyomában

Nem, nem fogok oknyomozásba kezdeni, sem pedig légből kapott összeesküvés-elméleteket gyártani. Amit a mai nap el szeretnék mesélni nektek az pár olyan történet, amire a mai napig nem kaptunk kielégítő választ. Amennyiben van valamilyen elmélet, azt megosztom veletek, de saját teóriákat nem kezdek gyártani. Ma és holnap 5-5 történet kerül terítékre!

10.: A Bill Brennan-sztori

Bill BrennanBizonyára sokan láttátok az Ocean’s Eleven című filmet, amiben egy rakás rosszfiú egy mesterelme segítségével szeretne kirámolni egy kaszinót. Pedig a való életben egyetlen ember is elegendő hozzá. A mai főhősünk Bill Brennan, akit 1992. szeptember 22-én láttak utoljára. A Las Vegasban található Stardust Hotel & Casinoban történt, hogy alkalmazottjuk – Mr. Brennan – mint mindig bejött és dolgozni kezdett. Azonban az ebédszünetében összepakolt egy táskába 507 ezer dollár értékben pénzt, illetve zsetonokat, majd távozott. Senki sem látta, senki sem tudta, hová tűnt.

Amikor a rendőrség rajtaütött a lakásán, már csak a hűlt helyét találták. Hamar az FBI Most Wanted listájának tagja lett, de nem bukkantak a nyomára. Kollégái szerint magánakvaló figura volt, de ezt senki nem nézte volna ki belőle.

Több elmélet is van, mi történhetett Brennannel a rablás után. Az egyik szerint köszöni szépen, él és virul, valahol Dél Amerikában tengeti mindennapjait a lopott pénzzel… Már, ha van még abból bármi is.

A másik elmélet szerint a kaszinó vezetősége megtalálta Brennant, a pénzt visszavették tőle, őt pedig eltették láb alól, míg a harmadik elmélet egy tettestársat említ, egy állandó vendéget, akivel Brennan összebarátkozott. Egyesek szerint ők tervelték ki a rablást, később – miután megszerezte a pénzt – egyszerűen elvették a zsákmányt, őt pedig megölték.

Az érdekes az egész sztoriban, hogy egyetlen kamerafelvételen sem látszik, minden bizonnyal hosszú időn keresztül tanulmányozta, hogy tud úgy lelépni, hogy annak ne maradjon semmi nyoma.

Bármelyik történet is legyen az igazság, Bill Brennant a mai napig nem találták meg, és könnyen lehet, hogy már nem is fogják.

9.: Terri McClure rejtélyes halála

1983. január 4-én a 62 esztendős Terri McClure elindult renói otthonából, hogy részt vegyen fia, Tim esküvőjén. Miután a ceremónia lezajlott, az egész násznép kaszinózni kezdett, majd később Terri elindult hazafelé. Másnap Tim szerette volna meglátogatni édesanyját, de nem találta őt otthon, és azonnal jelentette az eltűnését. Két nappal a bejelentés után Territ holtan találták a saját kocsijában, amely egy Carson City-i kaszinó parkolójában állt. Kétszer lőtték meg az asszonyt. Most jön a hátborzongató rész: A rendőrség a tanúvallomások felvétele után Timet, azaz az elhunyt nő fiát gyanúsították meg a gyilkossággal, mégpedig azért, mert nagy összegű életbiztosítása volt, amely így Timre szállt. Tim azt állította, hogy miután anyja távozott a lagziból, ő két órán keresztül játszott, alibijét azonban senki nem tudta megerősíteni.

Később poligráfos vizsgálatnak vetették alá őt és újdonsült feleségét is, és elég ellentmondásos sztorit meséltek el, a rendőrök gyanúja pedig nőtt, de közvetlen bizonyíték nem volt a kezükben, csak egy telefonhívás, amelyet Tim intézett és kérte, hogy édesanyja egyik kártyáját tiltsák le.

Ez gyanús volt a rendőröknek, de Tim állítása szerint az ügyintéző írta rosszul a dátumot, és a halálának másnapján tiltotta le a kártyát.

A férfi saját kérésére egy TV műsorban is elmondta a történetét, amely után a rendőrök próbáltak új bizonyítékot szerezni, és végül vádat emeltek ellene. A nevadai bíróság azonban bizonyíték hiányában még tárgyalásig sem vitte az ügyet, Timet felmentették, és hacsak nem kerül elő új bizonyíték, nem is vádolhatják meg édesanyja meggyilkolásával. Az esetre, hogy ki ölte meg Terri McClure-t a mai napig nem derült fény.

8.: Jodie Bordeaux-gyilkosság

Jodie és férje, Shawn Bordeaux egy őslakos rezervátumban éltek, és a helyi, őslakosok tulajdonában levő kaszinóban dolgoztak. 1997-ben egy este valaki lövöldözni kezdett kintről, és az egyik golyó eltalálta Jodie-t, aki belehalt a sérülésébe. Ami még szomorúbb, hogy a lány héthónapos terhes volt, a kicsit sem sikerült megmenteni.

Shawn egyből sejtette, ki állhat a dolog mögött, a szálak pedig a helyi indián kaszinóba vezettek vissza. Sokaknak nem tetszett, hogy Jodie úgy dolgozik ott, hogy nem csörgedezik az ereiben indián vér, ráadásul még komoly pozíciót is kapott, a nyerőgép-részleg csoportvezetője lett.

Volt egy alkalmazott, aki többször is hangot adott nemtetszésének, ezért Jodie elbocsátotta ezt az alkalmazottat. Később panaszt tettek emiatt a törzsi tanácsnál Jodie-ra, így ő is elhagyni kényszerült a Golden Casinot.

Hiába volt megannyi közvetett bizonyíték, végül soha nem emeltek vádat senki ellen, Jodie Bordeaux halála pedig a megoldatlan ügyek közé került.

7.: Rablás a Horizon Casinoban

2003. november 9-én hajnali négy órakor a Horizon Casino egyik alkalmazottja épp elhagyni készült az épületet, hogy szünetét kint töltse el, amikor egy maszkos férfi Dallas Cowboys kabátban fegyvert rántott, és megfenyegette a kaszinó dolgozóját. Arra kényszerítette, hogy vigye a pénztárba és adják át neki az ott levő készpénzt. A rabló elmondta, hogy két bombát is elrejtett az épületben, és ha bárki hívni meri a rendőrséget, akkor robbantani fog.

A támadó körülbelül 60.000 dollárral távozott. A rablás előtt pár órával bombariadót jelentettek egy pár kilométerrel odébb levő kaszinóban, valamint a közeli általános iskolát is felgyújtották, így a rendvédelmi szervek jó része erre a két esetre koncentrált.

A rendőrök azóta sem derítették ki, ki volt a maszkos támadó, aki ennyire palira tudott venni mindenkit. Ó, még egy mondat: A rakodóhelyiségben találtak egy cipősdobozt, de arról kiderült, hogy nem igazi bomba… Emberünk tényleg mindenre gondolt.

6.: Jean Moore eltűnése

Jean Moore1992-ben az 59 éves Jean Moore Kaliforniában, Apple Valley-ben élt vőlegényével, Al Hendersonnal. Április 6-án úgy döntöttek, hogy háromnapos kirándulásra mennek a Nevada állambeli Laughlinba. Al elmondása szerint a hazautazásuk napján Jean még szeretett volna a kedvenc nyerőgépén játszani, ami a közeli kaszinóban volt, és megbeszélték, hogy ezt követően találkoznak a hotelszobában, és hazamennek. Jean nem jött vissza, ezért Al a keresésére indult, de nem volt a kaszinóban sem.

Jean korábbi házasságából született gyermekei nem igazán kedvelték az új párját, és egyből őt gyanúsították, szerintük köze volt ahhoz, hogy édesanyjuk eltűnt. És valóban, volt pár zavaró ellentmondás Al vallomásában. Mikor a rendőrség ellenőrizte a kaszinó biztonsági felvételeit, egyetlen képkockán sem tűnt fel Ms. Moore, azonban Alt többször is látták, ahogy egyedül sétálgat. Ami még furcsábbá teszi a történteket: Egyetlen felvétel sincs a három nap alatt, amin Jean megjelenne.

Épp ezért felmerült a nyomozókban az is, hogy az asszony már el sem jutott Laughlinba. A Jean eltűnése előtti este Al Laughlinból felhívta könyvelőjét, aki azt állította, hogy röviden beszélt is Jeannal a telefonon, miközben voltak, akik aznap látták őket egy Apple Valley-hez közeli benzinkúton.

Sosem vádolták meg végül Al Hendersont, aki 2001-ben elhunyt. Ha tudta is, mi történt a párjával, magával vitte a sírbe, Jean Moore-t pedig sosem találták meg.

Ez lett volna az első öt történet, holnap pedig érkezem újabb öt sztorival!

Hunor Ozsvát

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére