Menu

Szerencsejáték függőség – egy valódi veszély

Főoldal >> Blog >> A függőség felismerése, az első lépés a gyógyulás felé

A szerencsejáték-függőség felismerése – Hogyan küzdj a függőség ellen

Mielőtt valaki felkapná a fejét, miszerint „Erről már olvastam itt”, igen, tudjuk, de mivel főként szerencsejátékkal és sportfogadással foglalkozunk, kötelességünknek érezzük, hogy minél többször felhívjuk a figyelmet a szerencsejáték-függősség kockázataira.

A szerencsejátékosoknak folyamatos önvizsgálatot kell tartaniuk és fel kell ismerniük az árulkodó jeleket és tüneteket, hiszen a függőség sok ember, sőt mi több családok életét teheti és sajnos már megannyiszor tette is tönkre. Elképzelhető, hogy erről a témáról havonta egyszer írni kellene, nem fogunk, de lehet nem ártana.

A szerencsejáték alapvetően egy élménydús és könnyed szórakozás, de sajnos sok esetben elfajulhatnak a dolgok. A következő cikket olvasva, talán segíthetünk felismerni a függőség jeleit és adhatunk ötleteket a kezelésére, hiszen talán a legfontosabb dolog, hogy megfelelő kezeléssel, időben „diagnosztizálva” minden további nélkül kigyógyítható belőle bárki.

Reméljük, hogy sok olyan embernek tudunk segíteni, aki barátján, családtagján vagy esetleg önmagán felismerte már a betegség jeleit, és a függőség embert próbáló, fájdalmas folyamatán megy keresztül.

Mit is jelent függőnek lenni?

A függőség életeket tehet tönkre

A szerencsejáték függőség sajnos bárkire lecsaphat, legyen fiatal, idős, nő vagy akár férfi. A probléma akkor kezdődik, amikor a szerencsejáték vagy a sportfogadás könnyed szórakozásból, átcsap őrült megszállottságba, mely rövid időn belül súlyos következményekkel járhat. Teljesen mindegy, hogy a szerencsejáték melyik fajtájával játszunk, a kaparós sorsjegytől, a pókeren keresztül, a sportfogadásig, bárhol felütheti a fejét, és ha nem ismerjük fel időben, elkezdődnek a kölcsön felvételek, aztán jönnek a hatalmas adósság felhalmozások, végül lopásba vagy egyéb más bűncselekményekbe torkollnak. Az ember megszűnik önmaga lenni, mely előbb-utóbb gondokat okoz a munkahelyén és végül a családi környezetben is.

Egy nagyon érdekes tény, hogy például Angliában a férfiak hajlamosabbak a függőségre, de a játék megkezdésétől a függőség kialakulásáig eltelt idő a nőknél sokkal rövidebb, tehát a nők hamarabb lesznek függők, mint a férfiak.

Az orvosok a kóros szerencsejáték függőséget, az ún. impulzus-kontroll központ zavarának tulajdonítják, mely jogi, pénzügyi, illetve társadalmi vagy családi problémákra vezethető vissza. Hozzá kell tennünk, hogy legtöbbször, hiszen ezek nélkül is kialakulhat a függőség. A lényeg a minél rövidebb időn belüli felismerés és a célzott kezelés. Impulzus-kontroll zavarnak tartják még például a kleptomániát, piromániát, kényszeres vásárlást. Ezek is veszélyes mentális zavarok, de nem járnak hatalmas adósság felhalmozással és eladósodással, mint a szerencsejáték függőség.

A függőségnek lehetnek biológia okai? – Igen

Biológiai okok

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy nem szeretnénk a szerencsejáték függőket, drogosoknak beállítani, viszont mindkét függőség szervezetre gyakorolt biológiai hatása megegyezik, mindkettő az agy jutalomközpontját aktiválja. A kóros szerencsejáték függőségben szenvedők agyában is jelentős mennyiségű dopamin szabadul fel, mely a játékosnak egy bizonyos szintű elégedettségérzetet biztosít.

Noradrenalin: A noradrenalin vagy norepinefrin egy katekolamin-hormon és neurotranszmitter. Pozitív izgalmi állapotért felelős, és függőséget válthat ki. A nor- előtag azt jelenti, hogy a nitrogénatomon nincs metilcsoport, ellentétben az adrenalinnal, ahol van.

Miért beszélünk a noradrenalinról? A szerencsejátékos – mikor épp nem játszik – ennek hiányát érzi, mely, mint a definícióból kiderül, az izgalomért, az izgalmi állapotért felelős hormon, és a szerencsejátékkal járó folyamatos izgalom ennek hiányát pótolhatja, illetve ennek termelésében segíthet. A biológiai okoknál maradva, fentebb említett társadalmi, illetve pénzügyi problémák miatt depressziós, illetve „borderline” személyiségeknél gyakrabban alakul ki a függőség, mint másoknál.

Figyeljük az intő jeleket – Lehet „rejtett” betegség?

Sajnos igen. Sokszor nevezik a szerencsejáték függőséget „rejtett betegségnek”, hiszen nincsenek olyan nyilvánvaló fizikai tünetei, mint például a kábítószer- vagy alkohol függőségnek, és az sem segít, hogy az ebben szenvedők legtöbbször elbagatellizálják, vagy tagadják, be sem vallják, még maguknak sem, hogy problémáik vannak. A következő kérdésekkel támpontot szeretnénk nyújtani a betegség felismeréséhez, tehát ha bárki önmagán, családtagján, vagy ismerősén a következő tüneteket tapasztalja, érdemes lehet elgondolkozni, hogy segítséget kérjünk:

Mikor játszik, nehezen áll meg, nehezen hagyja abba?

Szokott titkolózni a szerencsejáték miatt?

Ha éppen nincs pénze, inkább kölcsönkér, csakhogy játszhasson?

Családtagjai, vagy barátai már aggódnak?

Problémái elől a szerencsejátékba menekül?

Minden gondolata a játék körül forog?

Ha csak néhány, vagy minden tünet ismerős, érdemes segítséget kérni. Magyarországon is rengeteg szervezet foglalkozik többek között szerencsejáték függőséggel is, és amennyiben időben rálépünk a gyógyulás útjára, sem magunknak, sem családunknak nem fogunk kellemetlenséget okozni. Most, hogy talán eljutottunk a felismerésig, a következő részben a lehetséges kezelési módozatokat, a különböző terápiás lehetőségeket fogjuk kifejteni.

Hunor Ozsvát

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére